Amikor elkezdtem szerkizni a blogot, nem gondoltam volna, hogy dalokon kívül mást is fel fogok tenni. Ez a pillanat is eljött. Tegnapelőtt szörnyű dolog történt velem.
Épp a tízóraimat fogyasztottam, amikor apró szúrásokat éreztem a szívem környékén.
Ettem tovább, mert ilyen már előfordult velem, úgysem lesz semmi bajom. Gondoltam. Rosszul tettem.
Pillanatok múlva a fájdalmak egyre erősödtek. Alig bírtam a táskámhoz vergődni és bevenni egy szívgyógyszert, még szerencse, hogy volt nálam. A szúrások egyre erősödtek. A barátnőm, Angi, az ablakhoz rángatott, gondolta, hátha segít valamit a friss levegő. Ekkor egy akkora nyilallást éreztem a szívemben, mint eddigi életem során még soha.
-Ennyi volt. Megyünk az orvoshoz-mondta Angi és elindultunk. Minden léptem fájt. Minden mozdulatom. Minden levegővétel. Mialatt a folyosón mentem, potyogtak a könnyeim az éles fájdalmaktól. A folyosó végén leültettek egy székre. Nem bírtam folytatni. A helyzeten rontott az is, hogy anyáék nem voltak itthon. Nagyon féltem. Egyedül vagyok. Csak ez járt az eszemben.
Tanárok futkároztak körülöttem, hívni akarták a mentőket, de én szóltam, hogy nem kell. Már elkezdett hatni a fájdalomcsillapító. Végül az egyik kedves tanárnőm vitt be a rendelőbe. Soron kívül mentem. Az orvos kérdezgetett: Hol fáj? Mi fáj? Teljesen sokkos állapotban voltam. Még arra sem tudtam rendesen válaszolni, hogy van-e szívbeteg a családomban. Az agyam is kidőlt a szívem után...
Milyen gyógyszert vettél be? Nem emlékeztem, így egy nem tudommal feleltem, mire az orvos szigorú arccal csak annyi mondott: Pedig jó lenne...
Szörnyen voltam és ez a mondat betette a kaput. Nem bírtam gondolkodni rendesen, ő meg még le is csesz jól...Király...
Rögtön EKG-t csináltak. A nyoma még mindig a mellkasomon. Feküdtem az ágyon és könnyeztem. Talán nem is annyira a fájdalom, hanem a félelem miatt, hogy mi lesz, ha haza megyek? Ha rosszul leszek, mit tud velem csinálni a húgom?
Szerencsére a barátnőm mindvégig mellettem volt, amikor vele beszéltem, elterelődött a figyelmem. Amikor hazaértem, a húgom segített nekem mindenben. Unatkoztam és úgy éreztem, énekelnem kell: mondanom sem kell: fájt minden egyes hang és lélegzet.
Mégis, olyan jólesett :)
Anyáékat nem hívtam, mert hosszú útról jöttek, és nem akarm, hogy miattam balesete szenvedjenek. Már más se hiányzik...Hamar hazaértek, kb. utánam 1 órával.
Azóta voltam vérvételen, röntgenen, és semmi nyoma szívbetegségnek. Az orvos szerint túlterheltem magam, és anya szerint is. Nagyon ráhajtottam a tanulásra: keveset ettem, keveset pihentem, az egész téli szünetet áttanultam.
A legszörnyűbb, hogy voltak előjelek: szünet alatt szinte minden nap 2 óránként felébredtem éjszaka, és mostanában a szívem is gyakran fájdogált. Ha tudtam volna...
Valószínüleg ugyanúgy hajottam volna. Sajnos ez az igazság. Igen, tom, hogy nem vagyok normális. Tudom, hogy ilyen erővel szívrohamot is kaphattam volna. De mégis. Ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, áldozatokat kell hozni...
Szóval most táppénzen vagyok és pihenek, olyan jó dolog normálisan aludni :)

Amikor fáj valami mélyen, legbelül, csak énekelj. Nem baj, ha halkan dúdolsz, s nem baj, ha ordítasz.
Amikor fáj valamim mélyen, legbelül, csak papírra vetem az érzéseimet, s a könnyek tisztára mossák lelkemet.
Amikor megnyugszom, előveszem lelkem írását, s könnyek közt éneklem a szöveget. Mert a lelkemből ered...
Amiket szeretek
Anime,Bleach, Ayumi Hamasaki, Eper, Málnaszörp, Rózsaszín, Gyerekes cuccok, JPop, Visual Kei, Nelly Furtado, LM.C, Hell yeah...

csetszoba

Rukia, Ancsa, Réka, Rita, Myca, Simmester, Ayumi Hamasaki, Japán, JMusic, JMusic,

szeptember 2008 október 2008 december 2008 január 2009 február 2009 március 2009 április 2009 május 2009 június 2009 július 2009 augusztus 2009 szeptember 2009 október 2009 november 2009 január 2010 március 2010 május 2010 június 2010 július 2011

designer: © pathetique.
resources: xxxxx