Mi, emberek, gyakran bele sem gondolunk abba, hogy menyi mindent kaptunk-ingyen. Panaszkodunk, hogy zsíros a bőrünk, a lábunk egy X betű, és folytathatnám a sort. De vajon belegondolunk e életünk során abba, hogy örülnünk, sőt hálásnak kéne lennünk azért, amink van és nem mindig más után sápítozni? Talán jobb lenne, ha zsíros bőr helyett meg lenne égve a bőrünk, vagy éppen nem lenne lábunk?
Rövid életem során megtapasztaltam, milyen, amikor hiányzik valami. Szemhéjcsüngéssel születtem, ami azt jelenti, hogy a szemem egy részét eltakarta a szemhéjam. Másoknak természetes volt a szeme, míg én mindig küzdöttem. Küzdöttem az elnyomással, a csúfolódásokkal, a szavakkal, amiket talán az illető nem gondolt komolyan, mégis egy hatalmas sebet szántott az amúgy is érzékeny lelkemen. Sosem értettem, miért csak az én szemhéjam néz így ki, azt még végképp nem, hogy ez alapján hogyan is lehet valakinek joga a felettem való bíráskodáshoz.
Tizenvalahány év keserves szenvedése végül meghozta gyümölcsét. Csütörtökön bementem a kórházba, hogy megpróbáljam létrehozni azt az én-t, aki mindig is voltam-TIMEJJÁT...
Először úgy tűnt, hogy az engem műtő orvos nem tud bejönni-egy kés volt a szívemben. Csak velem történhet ez is. Hogy végre rászánom magam, erre ez van. Imádkoztam, hogy bejöjjön a doki, és az imám beteljesedett. Bekísértek a szobába, átöltöztem és vártam.
Jött az asszisztens. Azt mondta, menjek. Valahogy nem izgultam. Igazából nyugodtság töltötte el a szívem. Beértem a műtő előtti kis helységbe, ahol kb. 15 percet töltöttem. Idegörlő volt minden másodperc, az altatóorvos bekötötte az infúziót, és vártam. Közben átgondoltam életem 17 évét. Hogy na, most vajon mi lesz? És nem tudtam a választ. Az emberek körülöttem elég kedvesek voltak, nagylánynak hívtak, meg minden. Az altatódoki szólt: itt az idő. Remegve mentem be a műtőbe, és feküdtem le az asztalra. Nem lesz több szuri. Ezt hajtogatták. Most ez egy csípő érzés lesz-mondták, majd hirtelen valami cucc áramlott keresztül a vénámon. Furcsa volt, mert az altató hatását nem is éreztem. Az egyik orvos azt mondta, lélegezzek a gázból. Kb. 3-szor szívtam belőle. És kész....
A szobában tértem magamhoz. Nem láttam semmit, csak éreztem, hogy két oldalról fogják a kezemet. A bal szemem hihetetlenül fájt, a jobbat pedig nem bírtam kinyitni. Csak a hangokat hallottam. Zokogva törtem ki magamból, és abban a pillanatban távozott belőlem az elmúlt, viszontagságos évek fájdalma: Többé nem fognak csúfolni. Most már nem leszek csúnya....
Ezek voltak az első szavaim. Próbáltam aludni, de a fájdalomtól képtelen voltam. Megpróbáltam kinyitni a jobb szemem ( a bal be volt kötve) de a fénytől semmit nem láttam. Kb. 1.5 óra telt el, mire végre ki tudtam nyitni a szememet. És akkor is alig. A szobában nem volt sötétítő, se függöny. Már magamnál voltam. A falon kinéztem egy pontot és csak at néztem. Anyáék az ágyon ültek, és nem értették. Nem bírtam rájuk nézni, mert zavart a fény, és a szemük mozgása, amire a szemem is mozogni kezdett, ami hihetetlen fájdalommal járt. Anya mesélte, hogy 15 perc volt a műtét, és 20 percig tartott, míg felébresztettek, végül már pofoztak, annyira nem akartam felébredni. Hát, mindig tudtam, hogy narkolepsziás vagyok xd
Nagyon nehezen szoktam hozzá a fényhez. És ahogy csökkent az altató hatása, úgy nőtt a fájdalomé. De csak egy dolog járt az szemben: megérte...
Az éjszakát bennt töltöttem. Nem is voltam ellene, mert elég furcsán éreztem magam. Este álltam fel először az ágyról, akkor is anya attól rettegett, hogy elesek. Szédültem, de nem estem el, sőt, megkértem, hogy engedje el a kezemet, mert nem vagyok egy vak ember...
A kórházi szobában nagyon kedvesek voltak az emberek, főként Marika és Vivi, akikkel nagyon jól elbeszélgettem. (Marika nem hitte el, hogy nem 14-15 éves vagyok xD)
Sőt. A szavaik segítettek összeszedni magam. Marika azt mondta: más vagyok mint a mai fiatalság legtöbbej, és bár 15-nek nézek ki, a godolkodásom túltesz egy 18 évesén. Ez nagyon jólesett, köszönöm!!! :) Azt mondta: helyes vagyok, okos vagyok, az egyetlen hibám, hogy nincs önbizalmam. Hát igen, kiismert egy nap alatt :)
Rengeteget beszélgettünk és elhatároztam, hogy ezután lelkiekben is megváltozom: nem leszek az a kis bizonytalan őzike, aki azelőtt. Remélem ezt sikerül majd betartanom...
Másnap reggel, kontroll után lebaktattunk a doktornőm rendelőjébe, ami a pincében van. Hát, mit is mondjak, ha akarnám se utálhatnám joban azt a folyosót, ami odavezet. A plafonon (ami azonnal a fejed felett van) csövek lógnak, amikben a meleg megy. Hát, felemelő egy érzés, nem mondom...
A doki azt mondta, hogy már a műtét előtt is észrevette, hogy nem akkora a távolság, mit tűnik, csak a jobb szemem több impluzust kapott, mint a bal. Rögtön az jutott esze,be, hogy annyira bebeszéltem magamnak a dolgot, hogy még jobban rontottam a helyzeten. Hát, ez van...De mások, akik bántottak, az ő kezük is benne volt ebben...
Örömmel, bizalommal és reménnyel indultam haza, és nagyon nehéz volt visszaszokni, és megszokni. Ezt a bejegyzést már 2 hete írom, folyamatosan, és senkinek nem beszéltem róla. Ez egy igazi bejegyzés a szívemől, a lelkemből. Egyébként ma voltam újra az rovosnál, aki leszedte a kontaktlencsét, mivel azt kaptam, nehogy a cérna felsértse a szaruhártyámat. Hát, elég sz*r élmény volt, mintha a szemgolyómat szakítaná ki, mondjuk, legalább nem fájt xD
Az elmúlt időszak gyötrődéssel volt teli. De édes gyötrődéssel. Az életemnek lezárult az a szakasza. Igyekszem jobb emberré válni, olyan emberré, aki tud szereteni és akit viszont szeretnek. Szeretném elérni a céljaimat, és azzá válni, aki vagyok: TIMEJJÁVÁ...

Címkék: én, szem, timejja

Amikor fáj valami mélyen, legbelül, csak énekelj. Nem baj, ha halkan dúdolsz, s nem baj, ha ordítasz.
Amikor fáj valamim mélyen, legbelül, csak papírra vetem az érzéseimet, s a könnyek tisztára mossák lelkemet.
Amikor megnyugszom, előveszem lelkem írását, s könnyek közt éneklem a szöveget. Mert a lelkemből ered...
Amiket szeretek
Anime,Bleach, Ayumi Hamasaki, Eper, Málnaszörp, Rózsaszín, Gyerekes cuccok, JPop, Visual Kei, Nelly Furtado, LM.C, Hell yeah...

csetszoba

Rukia, Ancsa, Réka, Rita, Myca, Simmester, Ayumi Hamasaki, Japán, JMusic, JMusic,

szeptember 2008 október 2008 december 2008 január 2009 február 2009 március 2009 április 2009 május 2009 június 2009 július 2009 augusztus 2009 szeptember 2009 október 2009 november 2009 január 2010 március 2010 május 2010 június 2010 július 2011

designer: © pathetique.
resources: xxxxx