Az igazság kiderül...MOST!
2009. augusztus 25., kedd/3:47
Sokan kérdezgettétek mostanában a csetben, hogy mi van aztán, összejött e a dolog és továbbjutottam...A szomorú igazság az, hogy: nem...
Egész idáig vártam a hívásra, ami azóta sem érkezett meg. Ez fáj, de nem keserít el. Eddig az életemben keményen megküzdöttem mindenért: az álmaim nem maguktól valósultak meg, vért izzadtam mindenért. És nem, nem fogok leállni. Soha. Legközelebb ismét megpróbálom, mert úgy érzem nem velem volt a hiba, max a többi jelentkező érdekesebb produkciót adott elő. Bár, szerintem a japán ének is elég extrém dolog, de úgy látszik, ez senkit nem érdekelt. Viszont tisztában vagyok a tehetségemmel és nem hagyom veszni. Tovább folytatom a harcot, és tudom, hogy sokan mellém álltok majd s kitartotok mellettem, míg lesznek olyanok is, akik ne hisznek majd bennem és egy legyintéssel továbbállnak. De bízom benne, hogy ők lesznek kevesebben...
Mert amit én most ettől a válogatástól kaptam, az felért egy továbbjutással: legyőztem a félelmemet és most már ismerem a korlátaimat és tudom, mire vagyok képes!
Tehát, megérte...
Nektek pedig, akik mindvégig szorítottatok értem, köszönöm és remélem, továbbra is mellettem álltok majd, és nem kudarcként fogjátok fel ezt az esetet. Én is igyekszem nem annak felfogni.
Annyit azért ég kérnék tőletek, hogy ne sajnáljatok és a csetbe se írjátok, mennyire sajnáltok, mert nincs értelme. Aminek be kell következni, bekövetkezik. Talán ne most, hanem máskor. Amikor már elég érett leszek rá. És az már nincs olyan messze...
Pussz: Timejja

Címkék:


ms. yep
Amikor fáj valami mélyen, legbelül, csak énekelj. Nem baj, ha halkan dúdolsz, s nem baj, ha ordítasz.
Amikor fáj valamim mélyen, legbelül, csak papírra vetem az érzéseimet, s a könnyek tisztára mossák lelkemet.
Amikor megnyugszom, előveszem lelkem írását, s könnyek közt éneklem a szöveget. Mert a lelkemből ered...
Amiket szeretek
Anime,Bleach, Ayumi Hamasaki, Eper, Málnaszörp, Rózsaszín, Gyerekes cuccok, JPop, Visual Kei, Nelly Furtado, LM.C, Hell yeah...

csip csirip

csetszoba

links

archive

credits
designer: © pathetique.
resources: xxxxx